CSONTRITKULÁS

A csontépítő sejtek (oszteoblasztok) és a csontlebontást végző sejtek (oszteoklasztok) működésének egyensúlya megbomlik, akkor ennél nagyobb mértékű csontvesztés következik be, és csontritkulás alakulhat ki.

A felnőttkori csontszövet megfelelő szerkezetét, tartását a csontképzési és csontbontási folyamatok összehangolt működése biztosítja. A csonttömeg az életkortól függően változik, fiatalkorban a csont tömegét növelő építő folyamatok vannak túlsúlyban, később az arány megfordul.

A csontszövet állománya 25-30 éves korig gyarapszik, majd tömege fogyni, gyengülni kezd. Az élettanilag normális csontvesztés ekkor mintegy évi 3-5 százalék.

Oszteoporózisnak nevezzük a csontok tömegének és mésztartalmának csökkenését, amely fokozott törékenységgel, a kóros és spontán törések kockázatának fokozódásával jár. A betegség neve is azt jelenti: porózus, lyukacsos, üreges csont.

A csontritkulásos esetek 80 százalékát elsődleges oszteoporózis adja, két formája a posztmenopauzális és a szenilis (öregedéssel összefüggő) csontritkulás, ez utóbbi mindkét nemnél bekövetkezik.

Öröklött és alkati tényezők:

A maximálisan elérhető csonttömeget 80 százalékban genetikai tényezők szabják meg. A sovány, törékeny testalkatú, különösen az 50 kg alatti emberek csonttömege fiatal koruktól kezdve eleve kisebb.

Öröklött rizikótényező a tejfehérje- vagy tejcukor-érzékenység, mert a tejjel az egyik legfontosabb kalciumforrástól esik el az ember. Az életmódbeli tényezők a kalciumfelszívódást gátolva vagy éppen a kiválasztást fokozva fosztják meg a szervezetet a szükséges kalciumtól.
A szervezettől sok kalciumot von meg a cigaretta, a túl sok alkohol vagy kávé. Sokkal több alumíniumot veszünk föl, mint korábban. A dobozos üdítőkben hatszor annyi van e csontlebontást fokozó elemből, mint az üveges italokban. A túl magas foszfáttartalmú ételek, szénsavas üdítőitalok (kóla) szintén csökkentik a csonttömeget.

A veszélyeztetettséget növeli a D3-vitamin hiánya, amely nélkülözhetetlen a kalcium felszívódásához, hasznosulásához. A helytelen és túlzott, egyoldalú fogyókúrák sem kedveznek a csontoknak, ügyelni kell a kiegyensúlyozott kalcium-, nyomelem- és vitaminbevitelre.
A csontritkulásért felelős az ülő, rendszeres testmozgás nélküli életmód az egyik legfőbb oka a szaporodó csontritkulásos eseteknek.

Az egészségtelen életmód miatt a fiatalok korosztályában is csökkent az elért maximális csonttömeg, így ők is egyre veszélyeztetettebbek.
A környezeti tényezők között a légköri ólomszennyezést és többlet-kadmiumfelvételt (cigarettafüst) meg kell említeni.
A férfiak szervezete nagyobb csúcs-csonttömeget képez, és az életkorral összefüggő csontvesztés csak 60-65 éves korban kezdődik, ezért a férfiak körében a betegség ritkább, mint a nőknél.

A másodlagosan kialakuló csontritkulás ritkán fordul elő, és mindig valamilyen alapbetegség következményeként jön létre, melyek lehetnek gyulladásos ízületi betegségek, cukorbetegség, fokozott pajzsmirigyműködés, hematológiai kórképek, alkoholizmus, gyógyszerártalmak vagy felszívódási zavarok a bélben.

Veszélyeztetettek egyes egészségi problémával küszködők, például a pajzsmirigy-túltengésben szenvedők, illetve azok, akik pajzsmirigy-betegség miatt gyógyszeres kezelésben részesülnek. Ugyancsak veszélyeztetettek a kortizon-készítményeket, szteroid gyulladás-gátlókat használók, a kemoterápián átesők, az idült gyomor-bél betegségek következtében kialakuló felszívódási zavarokkal élők, azok, akiknek a veseköve a fokozott kalcium-kiválasztás miatt képződött.

A csontritkulás tünetei

A csontritkulás legfontosabb tünete a szokványosnál kisebb erőbehatásra történő sorozatos csonttörések - csigolyatörések, csukló- és csípőtáji törések - bekövetkezése. Sokszor csak egy véletlennek látszó combnyaktörés hívja fel a figyelmünket az idült csontvesztésre. A gyógyulás ritkán tökéletes, így a csontváz deformálódik, a testmagasság csökken, a mellkas besüllyed.

A csigolyák összeroppanásai miatt gyöki fájdalmak (pl. ischias) jelentkezhetnek. Az állandósuló csontfájdalmak a beteg életét szinte elviselhetetlenné tehetik. Az előrehaladott és már klinikai tüneteket okozó oszteoporózis - főként a gerinc oszteoporózisa - átalakítja a testformát: a testmagasság jelentősen csökken, a csigolyák lelapulnak, a gerinc elgörbül.

Posztmenopauzás oszteoporózisban a csukló törése mellett a csekély erőbehatásra keletkezett csigolyatörések, az időskori, mindkét nemet hasonlóan érintő (senilis) oszteoporózisban a csípőtáji törések ("combnyaktörés") a legjellemzőbbek.

Az előrehaladottabb életkorban, súlyos csontritkulás miatt bekövetkező csonttörések azonban mindig életveszélyesek. Ilyenkor a combnyaktörések aránya meghaladja az 50 százalékot.

A csontritkulás nőknél a premenopauzával, az első vérzészavarok megjelenésével kezdődik. A változókor szakszerű gondozása a csontritkulás megelőzésének legbiztosabb módja.